Énidő

Neked van olyan?​

Lassan fél éve lettünk nagycsalád. Négyszeranyuka.

Még mindig kicsit szokatlan. Ha három gyerek van körülöttem, legyen az bármelyik három – úgy érzem, megvagyunk, teljes a létszám. Hajlamos vagyok elfelejteni, hogy van egy negyedik is valahol. Amikor jövünk-megyünk, és körbenézek, megvan-e mindenki, olyan soknak tűnünk. Szokatlan, mintha nem eggyel, hanem jóval nagyobb lépésben bővült volna a család.

Van egy újszülöttem, aki fizikálisan igényel masszívan. Persze a szívemet is odateszem, de az magától is odaolvadozik…

Van egy kamaszodó lányom, aki hajlamos a lelkemet rágni.

Van a két középső, akik a megváltozott élethelyzetet lereagálva, hirtelen konfliktusforrást látnak egymásban, holott eddgi ők voltak a világ legádázabb szövetségesei. Persze, hogy ily módon ők is figyelmet igényelnek, követelnek.

Legalább színes a kihívások palettája.

Ha belegondolok, megrémít, hogyan lennék képes mindenkit látni, érezni, mindenkire reagálni, adni magamat – ölelni, amikor azt kell; figyelni, kérdezni, érteni, amikor azt kell. Szeretni, ott lenni, nekik lenni. Meg persze Férjnek is.

A sor végén ott vagyok Én is magamnak, nem elhanyagolhatóan. Hiszen Vekerdy bölcs meglátással megmondta, nem a szavaiddal nevelsz, de legtöbb esetben még csak nem is a tetteiddel. Hanem azzal, aki vagy. Legbensőbb motivációidban, késztetéseidben, félelmeidben, meggyőződéseidben. Fontos felelősségem szülőként, h törődjek magammal.

Küzdeni akarok értük. Tehát küzdeni fogok önmagamért. 

Például, este veszek egy forró fürdőt, és elfelejtem, hogy négy gyerekes, leharcolt anyuka vagyok. Viszek magammal egy pohár bort, hallgatok egy kis Mozartot, és élvezem az életet.

Csak előbb kihalászom a kádból a gumikacsát. 

Leengedem az ott hagyott, kihűlt fürdővizet, és elpakolom a kishajót, a habitapikat, felmosom a kipancsolt vizet, felakasztom a földre hajított fürdőköpenyt. 

Még gyorsan szétválogatom a szennyest, a mosógépben maradt ruhákat kiteregetem, úgyis csak akkor lehet, amikor nyugi van. Aztán az ágyban, félálomban eszembe jut, hogy volt egy kósza ötletem Mozarttal, de már álommá keverednek a gondolatok a fejemben, talán meg is volt az forró fürdős lazulás? Ki tudja, de mégis úgy érzem, alapvetően minden rendben. 

Mert ez az életem, és végül is, most pont ettől szép.