Baráth Mea
Baráth Mea

Történetmesélő fotográfus

Tűzoltó leszel, vagy katona?

A felvételik margójára
#nemkonmari
Bár nagyon aktívak vagyunk Konmari témában, nem bírom ki, hogy ne hozzak be más, családdal, gyerekekkel, az életünkkel kapcsolatos témát is.
 
Ma zajlanak a felvételik.

Mint a legtöbben tudjátok, 5 év otthontanulásból léptünk be az iskolarendszerbe idén. A lányommal sokat beszélgetünk azokról a hatásokról, amik érik a suliban nap, mint a nap.

A legerősebb ilyen hatás: a szorongás.

Mindenki fél
 
Rettegnek a gyerekek, hogy felveszik-e majd őket, már “csak” két évük van addig. Félnek a tanárok, hogy a teljesítmény, amit kisajtolnak, elegendő-e. A számonkérhetőségük nyomasztja őket. A szülők és a rendszer elvárásai.
 
A lányom nem érti, és ő is félni kezd.
 
Pedig az élet ennél sokkal színesebb. És örömtelibb is lehetne.

Élni születtünk, nem az életre készülődni.

Ugye, valami híres ember már régen megmondta.
 
Tűzoltó leszel, vagy katona?
 
Vadakat terelő juhász?
Istennek hála, rajtad áll, csak ne felejtsd el menet közben, hogy mi az, amiért szenvedélyesen lelkesedni tudsz! Jól teljesítesz azért, hogy egyik iskolából a másikba juss, megtanulsz megfelelni az elvásároknak, de közben elvész a tanulás öröme.
 
Mert van abban öröm, emlékezz csak, amikor ovis korodban újra és újra próbáltad a bukfencezést, élveztél minden félresiklott gurulást! Vagy ahogy a kedvenc színészed életének igazi szakértője lettél, mert kikutattál vele kapcsolatosan minden információt, amit felleltél.
 
Van 5 tippem számodra a boldoguláshoz:
 
  1. Ne félj a kudarctól! Tanulhatsz belőle! Például azt, hogyan kell felállni, hogyan lehet küzdeni újra, másként, eredményesebben! Vagy akár felismerni, hogy nem ez a te utad, és más irányba fordulni. Minden helyzet a fejlődésünket szolgálja, vedd ki belőle a téged gazdagító tanítást!
  2. Merj kockázatot is vállalni!
  3. Álmodozz!
  4. Törekedj arra, hogy jól érezd magad az életedben!
  5. És a legfontosabb: a sikert a saját mércéd szerint mérd!
Ha tudod, mi a célod, keress embereket, akik melléd állnak, és aztán indulj bátran!

Mindig van választási lehetőség.

Könnyű azt mondani
 
Persze, ezek hangzatos szavak, de ami jelenleg a tarsolyunkban van, az a félelem, a szorongás, a bizonytalanság, a teljesítménykényszer…
 
Mit tehetsz? Például hamarosan megrendezésre kerül egy rendezvény, a csoportban mesélek róla. Ha van középiskolás korú gyermeked, fogd kézen, és nézzetek ott körül! Mert a lehetőségek palettája tényleg óriási! Élvezzétek, érezzétek meg a választás szabadságát!
 
Ha jobban belegondolok, mégis kapcsolódik Konmari is mindehhez. Hiszen az örömelven alapuló gondolkodás segített nekem visszatérni a kisgyerekkori, természetes létállapotba: szeretni akarom amit csinálok, ami körülvesz, ahogyan élek. Élvezni akarom mindezt!  Ennek érdekében változok, változtatok.
 
Így lettem történetmesélő családfotós.
A fotókon Sárosdi Virág családja, akit a Gyereketetőről jól ismerhettek.
 

Hogy jön ez most ide?

Mert neked is kell!
Családfotózással foglalkozom – otthon. Elmegyek hozzátok. Valljuk be, mi az első gondolatod? Ide? Ebbe a felfordulásba? Na, akkor rendet kell rakni.
 
Ezért mesélek neked KonMariról, és arról, hogyan mentett meg engem,
a javíthatatlan rendetlent. Érdekel a folytatás? Ha szívesen beszélgetnél, gyere a csoportunkba
Otthoni családfotózást szeretnél, könnyeden, pózok nélkül? 
Időmenedzsment rulez!
Születésmese
Dúlaünnep
Akciók, kedvezmények és Családmesés történetek a postaládádba.