A 2020-as évben semmi sem a tervek szerint alakult. Elképzelhetetlen élethelyzetbe hozott minket a járvány. Munkahelyek szűntek meg, családok kerültek a csőd szélére. Intenzív újratervezésre volt szükség. Az alkotóművészeket, és szolgáltatókat is megviselte a változás. Színészek vállaltak kétkezi munkát, fotósok kezdtek futárkodni.
Én sem találkozhattam veletek, a családi fotózások szüneteltek.
Elkezdtem hát rendezgetni az elkészült anyagaimat, és a fotópályázatok világa felé fordultam, amire eddig valahogy sosem volt idő, figyelem. Mindig szubjektív, és sok tényezős egy ilyen verseny: az aktuális zsűri ízlése, szakmai prioritásai, az éppen arra a kiírásra beérkező munkák színvonala, sokszínűsége, az alkotókat foglalkoztató témák, és alkotói irányok határozzák meg a végeredményt. Van benne egy jó adag véletlen is: ki pályázik éppen, és milyen anyagokkal, a döntéshozók mit részesítenek előnyben.
Számomra mindenképpen fontos visszajelzésnek számítanak a magas színvonalú, akár nemzetközileg is rengeteg művészt megmozgató fotópályázatok. A vírushelyzet próbára tevő időszakában sokat adtak a pályázatokon való helyezések, az ilyen jellegű szakmai elismerések. A csüggedésben inspiráltak, a bizonytalanságban megtartották a motivációmat.
2020. csodálatos zárása ez a december 30-án megjelent Marie Claire cikk a Documentary Family Awards magyar díjazottjairól, köztük rólam is.
A DFA pályázat a családi dokumentarista fotográfusokat szólítja meg világszerte.
A díjnyertes fotó 2019. telén, nagycsaládos életünk első külföldi nyaralásán készült, a lenyűgöző Atlanti-óceán partjainál. A cikkből kiderül a története is! Olvassátok el!