Utazás nagycsaláddal 2.
Baráth Mea
történetmesélő fotográfus

Megérkeztünk a Máltához tartozó kicsi szigetre, Gozora. Az utazás elejét elolvashatod egy előző blogposztban. Nyaralás nagycsaládosan, ami kicsit sem zökkenőmentes.

Mert velünk mindig történik valami.

Alapvetően a tenger a legnagyobb csoda, amit megunhatatlanul élvezünk. Különböző partok lenyűgöző tájain fürdünk.

Dwejra, mintha a Marson járnál. Persze nem tudom, milyen lehet a marsbéli táj, de ez valami rendkívül szokatlan és különleges a magyar hegyekhez szokott szemünknek.

Sziklákon keresztül lehet itt a tengerhez jutni, és mielőtt a nyílt vízhez érünk, bokáig, térdig gázolhatunk benne. Ennek az alacsony résznek a meglepetése pedig egy mély gödör. Gyakorlatilag egy üreges szakadék nyílik a vízben, ami mély medenceként használható.

Egy hasonlóan mesebeli táj, Xwejni, ahol sólepárlók kockázzák a tengerpartot.

Itt Máltán alapvetően elég kevés a zöld terület, a növények nehezen bírják ezt a meleg klímát. Felfedeztünk egy csodaszép parkot a fővárosban, Victoriában. Nagyon zöld, különleges növényekkel és virágokkal tele. Meg macskákkal, akiknek automatából vásárolható macskaétek.

Családi bújócska-fogócskára keresve sem találhattunk volna kellemesebb helyet! Csakhogy az ipiapacs nem egy veszélytelen műfaj...

Az egyik fa volt a számolós hely, ahova rohantam, hogy lepaccsoljam a férjemet... és akkor elestem. Csúnyán kiterültem. Képzeljetek oda a fa elé, mint maciszőrt a kandalló előtt. Még az orrom is sebes. Megkarcolódott a szemüvegem, mindkét térdem megsérült, a csípőcsontomat is beütöttem, a karom pedig gipszben van válltól kézfejig.

Eltört a könyököm.

Most döbbenek rá igazán, mennyit jelent nekem a fotózás. A képkészítés gesztusa számomra alkotó energia, túlélési eszköz, örömforrás, adrenalin. A valóság megélése. A mostban tart. A pillanatba húz. Amikor fotózok, elkap a flow, érzem az Életet.
Horváth M. Judit fotográfus mondta egy beszélgetésben:

Mennyi meg nem fényképezett kép van egy fotósban!

Képekben látok. Akkor is képeket készítek, ha nincs velem fényképezőgép.
Keresem a módját, hogyan tudom egy kézzel, az ügyetlenebbik kezemmel a fényképezőgépet használni, miközben a másik karom zavaró tényezőként a nyakamba akasztva, ráadásul sajog...
Beállítottam kijelzőexpóra a gépemet, egy kezem öt ujjával igyekszem úgy fogni, hogy elérjem a fontos beállítási gombokat. Végül automatára csavartam, végezzen el, amit lehet, helyettem. Ugyan néha irracionális döntéseket hoz, de komponálni legalább nem fog nélkülem.
Jelenleg is keresem a választ erre a kihívásra. Helyet adtam a gyásznak, és ezzel együtt a mély hálának is, amiért adatott nekem ez az ajándék, a képalkotás misztériuma.
Ez a helyzet hozott is egy kreatív ötletet, ha érdekel, a szakmai csoportban megtalálod, gyere!
A külföldi kaland pedig folytatódik!
Copyright © 2021 Minden jog védve
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram