Emlék nagyapámról
Baráth Mea
történetmesélő fotográfus

Nagyon személyes poszt következik.

napló a fogságból

 

Három éve, ezen a napon, július elsején ébredtünk először a vidéki otthonunkban. Három éve, ezen a napon, a költözködés utáni reggelen a férjem visszaautózott Budapestre, hogy elhozza a nagyapámat hozzánk, mert ezen a napon van a születésnapja. 92. évét töltötte be.

Csak üldögélt a széken, a dobozhalmok között, fáradt volt és gyenge.

Remegett a keze, ahogy felemelte a mutatóujját, és magyarázott - pont, mint a dédmamámnak, az ő édesanyjának (akivel egyetlen egyszer találkoztam, és csak arra emlékszem, ahogy szedi a levest a remegő kezével.) De humorizált, ahogy mindig.
Három éve ünnepeltem utoljára vele. Azóta most először tudok írni erről. Hálás vagyok, hogy az ő születésnapja előzi meg az enyémet, és így a családi ünnepléseket mindig megosztottuk egymással. 55 évvel előttem született.

Hálás vagyok, mert így mindig nagyon valóságos a tény, hogy az ő élete nélkül én sem lennék.

Gyerekkoromban Sződligeti Olimpiát szervezett nekünk, volt lassú bicajozási verseny, és távolugrás a homokozóban. Rendszeresen nyúzott a teniszezéssel, 40 fokban is menni kellett. Vitt minket Magyarországismereti csillagtúrákra a kék Trabanttal. Amikor először vágtam rövidre a hajam, Bob hercegnek hívott. És amikor érettségire készültem, két hetet végigtanult velem történelemből.
Persze nem volt egyszerű eset. Sokszor volt mindenki "hülyemarha", aki nem úgy intézte a dolgokat, ahogyan őszerinte a legjobb. Aggódott, féltett, és úgy érezte, majd ő jobban tudja. Nem tudom, szembe tudott-e nézni a saját démonaival. De a halálra készült, az biztos.
Karácsonykor ment el. A kórházban, amikor utoljára találkoztam vele, már nem tudtunk egymásra nézni. Csak fogtam a kezét, és beszéltem hozzá, miközben folytak a könnyeim. Még emlékszem a bőre érintésére. A hangját már nehezebb felidéznem. Míg én az ágyán ültem, a férjem az ablakhoz sétált. Váratlan mosollyal rám nézett, és odahívott maga mellé.
A kórházi szoba ablaka a teniszpályára nézett.

Szerintem a lelke, távozóban még adott egy lecsapást ennek a világnak.

analóg felvételek a nagyapámról, 2008. körül

 

Köszönöm, Pipó, hogy vállaltad, hogy egy kicsit apám helyett apám légy. Most már egyedül kell elfújnom a gyertyákat. De mindig veled ünneplem a születésnapomat.
Copyright © 2021 Minden jog védve
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram