Elindult Facebook-on a Családmesék fotós szakmai csevegő, ahol a vizuális történetmesélésről, dokumentarista családi fotózásról beszélgetünk. Ha szakmabeli vagy, és érdekel ez a műfaj, szeretettel várlak!
Felmerült egy kérdés:
“Utómunka? Fények, kontraszt, fehéregyensúly utólagos szerkesztése. Mi az, ami elfogadható a dokumentarizmusban?”
A dokumentarista célja a valóságot leképezni, mindenféle manipuláció és torzítás nélkül. Tehát nem tehetek rá utólag a képre olyasmit, ami nem volt ott. Nem vehetem le róla azt, ami a valóságban megjelent. Ugyanakkor a történetmesélés a legteljesebb objektivitásra törekedve is csak szubjektív lehet, a vizuális alkotó nem vonhatja ki önmagát az alkotásból, ezáltal az ő személyes nézőpontja így, vagy úgy, de megjelenik a képen. Tetten érhető módon, áttételesen, vagy direkt üzenetben.
Mi azáltal “manipuláljuk a valóságot”, hogy gondosan megválasztjuk milyen perspektívából, hogyan komponálunk. Mi az, amit benne hagyok a képmezőben, mi marad már ki belőle. Hogyan használom a fényt, a formákat a mondanivalóm hangsúlyozására. Figyelek a színekre, mintázatokra, fény-árnyék játékra, tudatosan használom ezeket a képi elemeket. Kivárom, megtalálom pontosan azt a pillanatot a mozgékony életben, amiről mesélni szeretnék.
A dokumentarista utómunkában, a fotók szerkesztése során a vágás, a fények, színek korrekciója megengedhető.
De az érdemi munka, a képszerkesztés lényegi része ott és akkor történik, amikor lenyomod a gombot.
A fotózáson belül a különböző műfajok más és más kompetenciákat igényelnek. Ha stúdióban dolgozol, te teremtheted meg a valóságot. Fényeket, tárgyakat, szereplőket helyezel el a térben, és ezáltal a fotódon. Elképzeled, megálmodod, berendezed, megvalósítod. Te irányítasz.
Dokumentarista családi fotósként abból alkotsz, ami adott. Belesimulsz a valóságba. Alkalmazkodási képességre, rugalmas helyzetfelismerésre, az adottságok tudatos használására, mozgékonyságra van szükséged. Mozogsz, hogy egyes dolgokat belekomponálj, vagy épp kihagyj a képből. Mozogsz, hogy elkapd a fényt. Mozogsz, hogy benne maradhass az események sodrásában. Aktívan figyelsz. És bizonyos tökéletes pillanatokban pedig megállítod az időt, lenyomod a gombot, és megszületik a vizuális történetmesélés egy újabb fejezete.
Ha érdekelnek még fotós szakmai tartalmak, ide kattintva olvashatsz tovább.