Boldog júniust!
Ma van a Szülők Világnapja.
Nagycsaládos anya vagyok. Szeretném jól csinálni. De ha belegondolok, megrémít, hogyan is lennék képes mindenkit látni, érezni, mindenkire reagálni, adni magamat – ölelni, amikor azt kell; figyelni, kérdezni, érteni, amikor azt kell. Szeretni, ott lenni, nekik lenni.
Vekerdy Tamás bölcs meglátással megmondta, nem a szavaiddal nevelsz, de legtöbb esetben még csak nem is a tetteiddel. Hanem azzal, aki vagy. Legbensőbb motivációidban, késztetéseidben, félelmeidben, meggyőződéseidben.
Fontos felelősségünk szülőként, hogy törődjünk magunkkal!
![](https://csaladmesek.hu/wp-content/uploads/2021/06/mea_furdo_2-1024x682.jpg)
Én például, este veszek egy forró fürdőt, és elfelejtem, hogy négy gyerekes, leharcolt anyuka vagyok. Viszek magammal egy pohár bort, hallgatok egy kis Mozartot, és élvezem az életet.
Csak előbb kihalászom a kádból a gumikacsát. Leengedem az ott hagyott, kihűlt fürdővizet, és elpakolom a kishajót, a habitapikat, felmosom a kipancsolt vizet, felakasztom a földre hajított fürdőköpenyt. Még gyorsan szétválogatom a szennyest, a mosógépben maradt ruhákat kiteregetem, úgyis csak akkor lehet, amikor nyugi van. Aztán az ágyban, félálomban eszembe jut, hogy volt egy kósza ötletem Mozarttal, de már álommá keverednek a gondolatok a fejemben, talán meg is volt az forró fürdős lazulás? Ki tudja?
De mégis úgy érzem, alapvetően minden rendben.
![](https://csaladmesek.hu/wp-content/uploads/2021/06/furdo_mea-1024x684.jpeg)
Mert ez az életem, és végül is, most pont ettől szép.