Boldog júniust!
Ma van a Szülők Világnapja.
Nagycsaládos anya vagyok. Szeretném jól csinálni. De ha belegondolok, megrémít, hogyan is lennék képes mindenkit látni, érezni, mindenkire reagálni, adni magamat – ölelni, amikor azt kell; figyelni, kérdezni, érteni, amikor azt kell. Szeretni, ott lenni, nekik lenni.
Vekerdy Tamás bölcs meglátással megmondta, nem a szavaiddal nevelsz, de legtöbb esetben még csak nem is a tetteiddel. Hanem azzal, aki vagy. Legbensőbb motivációidban, késztetéseidben, félelmeidben, meggyőződéseidben.
Fontos felelősségünk szülőként, hogy törődjünk magunkkal!
Én például, este veszek egy forró fürdőt, és elfelejtem, hogy négy gyerekes, leharcolt anyuka vagyok. Viszek magammal egy pohár bort, hallgatok egy kis Mozartot, és élvezem az életet.
Csak előbb kihalászom a kádból a gumikacsát. Leengedem az ott hagyott, kihűlt fürdővizet, és elpakolom a kishajót, a habitapikat, felmosom a kipancsolt vizet, felakasztom a földre hajított fürdőköpenyt. Még gyorsan szétválogatom a szennyest, a mosógépben maradt ruhákat kiteregetem, úgyis csak akkor lehet, amikor nyugi van. Aztán az ágyban, félálomban eszembe jut, hogy volt egy kósza ötletem Mozarttal, de már álommá keverednek a gondolatok a fejemben, talán meg is volt az forró fürdős lazulás? Ki tudja?
De mégis úgy érzem, alapvetően minden rendben.
Mert ez az életem, és végül is, most pont ettől szép.